Fred-V

1992.01.29-én születtem Miskolcon. 5 éves korom óta foglalkozom zenével. Gimnáziumi éveim alatt kisebb-nagyobb tehetségkutatókon vettem részt, ahol kiemelkedő eredményeim motiváltak, hogy komolyabban foglalkozzam a zenével.
2012-ben az X-faktor tehetségkutatóban jutottam el a mentorházig, a Wonderfool -zsűri által összeállított- csapattal.
2014-ben végeztem jazz-ének előadóművészként a Kodolányi János főiskolán. Pély Barna tanítványaként több zenekart alapítottam és rengeteg zenei versenyen, rendezvényen és fesztiválon vettem részt, mint például az Országos Jazz-Combo verseny, Fezen fesztivál, Mangalica fesztivál, Bécsi Mini restaurant borfesztivál, Gourmet fesztivál, és aktívan veszek részt a Budapesti klubéletben, mint előadó.
A főiskola elvégzése után a Soundwork hang technikusi cég tagja lettem, mint zeneszerző, szövegíró, korrepetitor és hang technikus. Olyan előadókkal dolgoztam együtt, mint Mága Zoltán, Belmondó, Müller Péter Sziámi, Benji.
Jelenleg szóló projectemen dolgozom és a Fred-V művésznevet választottam, amivel szeretnék berobbanni a köztudatba. Magam szerzem a dalaim zenéjét és szövegét is egyaránt. A stúdió felvételeim hangszerelését, és az összes hangszer feljátszását én készítem el. (zongora, workstation, elektromos effektek, gitár, basszusgitár, dob, ének, vokál). A repertoáromnak szóló, trió és nagyzenekar formája van.
Továbbá a Synergy jazz-fusion elektronikus duo-ban játszom, amivel 2015-ben adtuk ki az első EP-t.

 

Műsorrendelés:
Tel: +36 20 408 4888, +36 20 252 8511
Email: info@supertalent.hu

Videók

Képek

Videók

+36 20 408 4888 info@supertalent.hu

 


 

Copyright © 2013 SuperTalent, Minden jog fenntartva